- Ki az?! – mordultam fel. Az illető válaszra sem méltatva benyitott a szobámba.

- Brad… A szüleid küldtek, hogy beszéljek veled… Éppen velük egy időben érkeztem – na, már csak ez hiányzott. Amy lágy, csábító hangon szólt az ajtóból. Felültem, és felé fordultam. – Öhmm, látom, nem jókor zavarlak – nézett körbe a feldúlt szobában. – De fontos lenne beszélnünk… Vagy akár… ha gondolod… nem is kell beszélgetnünk – rebegtette meg a szempilláit, majd nagy sebességgel az ágyra döntött és megcsókolt. Egy idő után azonban abbahagyta. Nagy sóhajjal a szemembe nézett:

- Brad. Mi a fene bajod van?! Szörnyen lohasztó vagy. Régen imádtad ezt. Vagy valamit rosszul csinálok?

- Figyelj, Amy, most menj el, oké? – a lány döbbenten nézett rám.

- De… de miért?

- Mert nincs kedvem hozzád! – morogtam.

- Brad… Kérlek, beszéljük meg! Mi történt? Ha nem mondod el, akkor nem tudok segíteni – suttogta a lány könyörgőn.

- Miben akarsz te segíteni? Amy, nézz már magadba.

- Most ezzel azt akarod mondani, hogy ostoba vagyok?! – csattant fel. Ettől a hangnemtől felment bennem a pumpa.

- Igen, képzeld, pontosan ezt akarom mondani! Egy buta liba vagy, aki azt hiszi, bármit megkaphat a testével és a szülei pénzével. Tudod, mi az egyetlen oka, amiért veled járok? Mert a szüleim meg akarják kaparintani a ti vagyonotokat. Nekünk egymáshoz alapból semmi közünk. Egy ujjal se értem volna hozzád, ha nem kényszerítenek. Amy, nekem nem tetszel. Nem szeretlek téged – mondtam ki. Amy teljesen lefagyott. Hatalmas zöld szemével elképedve bámult rám. Némán nézett, miközben karamell színű arcán egy könnycsepp csordult le. Elfordítottam a fejem, majd egy mély sóhajt követően ezt suttogtam: - Kérlek, most menj el.

Hallottam, ahogy lassan feláll, kisétál a szobából és becsukja az ajtót. Teljesen összezuhantam. A kirohanásom minden erőmet kiszippantotta belőlem. Az ágyam szélén ülve rájöttem, hogy mindent tönkretettem. Magam ellen fordítottam a szüleimet azzal, hogy megcsaltam a barátnőmet. Amyt megbántottam, és olyanokat vágtam a fejéhez, amiket nem érdemelt volna meg, hiszen ő nem csinált semmit. Valószínűleg a két család között örökre vége mindennemű kapcsolatnak. És ez csakis az én hibám. Cserbenhagytam a szüleimet, amikor szükségük lett volna a támogatásomra és segítségemre (bármilyen szörnyű ügyben is). Borzalmas alak vagyok.

- Brad! Kész a vacsora! – hallottam anyám hangját a konyhából. Mindenkitől bocsánatot kell kérnem. Itt most nem Jessica a lényeg, hanem hogy ez az Amy-ügy rendben legyen. Utána jöhetnek a saját problémáim.

- Beszéltél Amyvel? – kérdezte komoran apám, mikor már javában ettünk. Bólintottam. – És?

- Elmondtam neki, hogy Jessica semmit nem jelentett, és hogy csak Amybe vagyok szerelmes – daráltam engedelmesen, akár egy robot. Azt mondtam, amit a szüleim hallani akartak. Anyám elmosolyodott.

- És megbocsátott? – az omlettemet néztem. Milyen harmóniát áraszt magából ez az étel! A megnyugtató sárga szín és a sonka ropogós, piros arca tökéletes kontrasztot ad. A különféle zöldfűszerek mámorító illata magával sodor egy olyan világba, ahol csak te és az ízek léteztek.

Viszont amíg én az omlettem fölött filozofálok, és költői gondolatokkal játszok, a szüleim választ várnak.

- Igen – Hazug!

- Gondolom nagyon örülsz – nézett rám anyám meghatódva.

- Nagyon – Csaló!

- Megígéred, hogy soha többé nem fordul elő ilyesmi? – kérdezte apám szigorúan.

- Igen – Hantás! – Bocsánatot kérek.

- Elfogadva – mosolyogtak rám. A vacsora befejeztével felmentem a szobámba, és összeszedtem a bokszzsák maradványait. Elővettem a laptopomat, és kerestem egy számot, amit korábban el tudtam játszani, de egy ideje nem került elő. A kezembe vettem a gitáromat, megpengettem. Tökéletesen be volt hangolva. Rákerestem a szám akkordjaira, és eljátszottam. Szuper! A szöveggel szintén simán ment minden. Egymásra raktam a gitárt és az éneket. Egy kis időbe telt, mire sikerült rendesen összeilleszteni, de egyszerűen zseniálisan szólt. A lány el fog olvadni. Ránéztem az órára: nyolc múlt tíz perccel. Tökéletes.

Azon az ajtón szöktem ki, ahol tegnap Jessica. Gitárral a kezemben osontam ki a házból, majd amikor kiértem az utcára, futásnak eredtem. Minél hamarabb túl vagyok rajta, annál jobb. Két perc múlva már ott is voltam az ablaka alatt.